Soron következő írásomhoz előzetesen kötelezően ajánlott olvasmány egy korábbi cikkem, amely "Az igazság fogalmának átértékelése az új társadalom fenntartható békéjének érdekében" címet viseli. Ebben bizonyos módszereket dolgozok ki a nézeteltérések hatékony kiküszöbölésének és feloldásának érdekében. A cikkben ígéretet tettem, hogy a továbbiakban kidolgozom, miként lehet egy közösségen belül, annak számára gyakorlati úton objektivizálni az első körben nem áthidalhatónak mutatkozó véleménykülönbözőségek hátterében egymással szemben álló szubjektív meggyőződéseket.
Mindenek előtt először is szükségesnek érzem újra leszögezni egy fontos alapvetést: mint azt már részletesen kifejtettem a fent említett cikkemben is, ha csak egyetlen lépést is szeretnénk tenni egy hatékony konfliktuskezelő módszer megalkotásának irányába, nem folytathatjuk a vélemények és meggyőződések hierarchikus, egymás alá-fölérendelt viszonyának fenntartását, és az igaz-hamis dualitás örökös egymásnak szegezését. Nem lehet célunk a "győzelem", a totális önérdekérvényesítés, a másik fél fölé kerekedés diadala. El kell fogadnunk, hogy ha nem számolunk le ezekkel a beidegződött mentális reflexeinkkel, úgy eleve kizárt az objektivizáció sikere. Ebből kiindulva tehát törekvéseink fogalmai az "igaz-hamis" kategóriák feloldását követően a "jogos" és/vagy "érvényes" fogalmak köré csoportosulnak.
Tisztáznom kell továbbá, mit értek egyáltalán a "szubjektív" és az "objektív" fogalmak alatt. Általánosságban véve semmilyen abszolút fogalmat nem tartok érvényesíthetőnek a közhasználatban, mert azok túl nagy nyomást gyakorolnak bármely nem-abszolút fogalomra, amennyiben önmaguk abszolút voltánál fogva az első pillanattól fogva megkérdőjelezhetetlen fölénybe kerülnek minden egyes egyéb fogalommal szemben. A hivatkozott korábbi írásomban bevezettem egy új elvet, mintegy új "emberi jogot", a vélemény potenciális érvényességét illető elévülhetetlen alapvélelmet, amely a közösség minden egyes tagja részéről elismertetik, és mely a közösség minden egyes tagja felé kijár. Ez az elv már önmagában is, eleve kizárja az abszolút fogalmát a közösség közhasználatú fogalomrendszeréből.
Ebből következik, hogy ebben a rendszerben a "szubjektív"/"objektív" sem abszolút értelemben veendő, illetve nem is egymással szembeállítható/szembeállítandó fogalmak. Sokkal inkább egylényegű, komplementer jellegű, szerves entitások, melyek szorosan ráilleszkednek minden egyes szituációra, melyben az Egy-etértés szinguláris objektuma egy kérdést illetően a Nem egy-etértés plurális szubjektumává alakul. A két fogalom tehát ilyen értelemben nem lényegi, csupán formai különbözőségeket mutat, és minden szituáció speciális és egyedi szubjekítv-objektív viszonyrendszert feltételez. Ennek a viszonynak a keretét minden esetben a vitás kérdés tárgya és az ahhoz kapcsolódó fogalmak, végeredményben maga a nyelv szolgáltatja, ám ebben az esetben a nyelvhasználatnak nincsen öncélja, mert az önérdekérvényesítés elvét, módszerünk kidolgozásának és későbbi sikeres alkalmazásának érdekében már a kezdetek kezdetén elvetettük. A nyelvet, mint médiumot ilyen módon tehermentesítve a fogalmak ellentétpárokká alakításának, és azok folytonos egymással való szembefeszítésének kényszerétől hatalmas teret nyerünk a belátásra a plurális-szubjektív Forma különböző szféráin keresztül a szinguláris-objektív Lényeg konszenzumára tekintve.
Azt kell tehát megértenünk, hogy nem áll közvetlen érdekünkben sem a konszenzus, sem a nézeteltérés, mert egyik állapot sem jár szükségszerű értékveszteséggel egyik fél részéről sem, és nem célunk egyik állapot feloldása a másik javára, mert egymást feltételező entitásokról van szó. A konszenzus az anyag nyugalmi állapota, az eltérés pedig az anyag dinamikus állapota, és egyik a másikon szervesen, akadály nélkül folyhat át, ha egyik fél sem emel mesterséges gátat a fogalmak közé.
Végezetül pedig egy kis ön-felülvizsgálat: nem gondolom, hogy célravezető lenne az az elgondolás, amit hivatkozott cikkemben leírok, miszerint ha nem sikerül szemtől szembe az érvek általi meggyőzés, a szubjektív álláspontot objektivizálni kellene. Átgondolva a kérdést és átvilágítva a konfliktushelyzetek gyökerét, immáron meggyőződésem, hogy a fent leírt kommunikációs alapelvek és szabályok betartása és tiszteletben tartása önmagában garantálja a sérülésmentes párbeszédet és a mindkét fél számára átjárható kommunikációt!
